autóipari beszállító

Finisben a ZalaZone: a járvány vonzóbbá tette Magyarországot az autóipar számára

2021. január 21. 13:00 | Szandányi Levente

Finisben a ZalaZone: a járvány vonzóbbá tette Magyarországot az autóipar számára

A koronavírus-járvány ellenére jól halad a zalaegerszegi járműipari tesztpálya építése, a ZalaZone teljes műszaki átadására már 2022 tavaszán sor kerülhet. Erre szükség is lesz, hiszen az üzemeltető Autóipari Próbapálya Zala Kft. kiemelt célja, hogy minél előbb utolérje nyugati versenytársait műszaki tartalomban és a működtetési folyamatokban egyaránt. Hamar Zoltán cégvezető többek között beszélt arról is, hogy már idén szeretnék elérni, hogy a tesztpálya önfenntartóvá váljon és eszük ágában sincs nyomott árakkal versenyezni. A már meglévő és a leendő partnereiket a szolgáltatások minőségével és széles választékával kívánják megtartani és megnyerni. Utóbbihoz az Európában kialakult helyzet jó lehetőséget biztosít hosszútávon, a járvány hatására ugyanis Magyarország vonzóbb teszthelyszínné válhat, mint a nagy riválisnak számító mediterrán országok, Olaszország és Spanyolország.

Őrült átalakulás zajlik: ezen áll vagy bukik, kik lesznek a magyar autóipar nyertesei és vesztesei

2020. november 30. 13:00 | Szandányi Levente

Őrült átalakulás zajlik: ezen áll vagy bukik, kik lesznek a magyar autóipar nyertesei és vesztesei

Múlt szerdán sor került a Magyar Járműalkatrészgyártók Országos Szövetségének (MAJOSZ) online webináriumára, amelynek fókuszában a koronavírus-válság sújtotta nemzetközi és hazai járműipar helyzete, kihívásai és lehetőségei álltak. Kiemelt szerepet kapott továbbá az új technológiákra történő átállás, az elektromos autózás előretörése, amellyel kapcsolatban Nyírő József, a Majosz elnöke hangsúlyozta, sokkal gyorsabb ütemben zajlik, mint azt a legtöbben várták korábban. Rózsa Tamás, a Top Tier Consultants vezérigazgatója pedig fő üzentként kijelentette: azok a vállalatok tekinthetnek optimistán a jövőbe, amelyek képesek lesznek alkatrészeket szállítani az elektromos autókhoz.

Megállíthatatlan a katasztrófa: romokban Európa egyik legerősebb országának autógyártása

2020. november 26. 18:00 | Portfolio

Megállíthatatlan a katasztrófa: romokban Európa egyik legerősebb országának autógyártása

A koronavírus-járvány megjelenése és globális terjedése tovább mélyítette a brit autógyártás évek óta tartó válságát. A legfrissebb autógyártási statisztikák pedig ismét megerősítették, borzasztóan nehezen megy az újraindulás, a termelés felfuttatása a szigetországban, amelyet a járvány megfékezése érdekében hozott újabb szigorú intézkedések, a hazai autóértékesítések visszaesés és a globális kereslet csökkenése is nehezít.

Nagy bajban van Németország motorja - Merkelék hatalmas élénkítő csomaggal sietnek a segítségére

2020. november 18. 12:20 | Szandányi Levente

Nagy bajban van Németország motorja - Merkelék hatalmas élénkítő csomaggal sietnek a segítségére

A koronavírus-járvány váratlan megjelenése borzasztóan nehéz helyzetbe hozta a német autóipart egy olyan időszakban, amikor az új technológiákra történő átállás eleve hatalmas kihívásokat eredményezett a szektor számára. A problémákat a járvány második hulláma, a megfékezése érdekében hozott szigorú intézkedések tovább súlyosbíthatják, pedig a német gazdaság motorja már így is rengeteget szenvedett idén. A helyzet enyhítése érdekében az Angela Merkel vezette kormány egy 5 milliárd eurós élénkítő csomagot állított össze, amelynek keretében további forrásokat biztosítanak elektromos autók és új teherautók vásárlásához, valamint az új technológiákra történő átálláshoz.

Eddig a katasztrófára figyelmeztetett kétségbeesetten, most már a káosztól is tart az autóipar

2020. október 28. 15:30 | Portfolio

Eddig a katasztrófára figyelmeztetett kétségbeesetten, most már a káosztól is tart az autóipar

Az autóipar meghatározó szereplői és érdekképviseletei sorra figyelmeztették az Egyesült Királyság és az Európai Unió döntéshozóit arra az elmúlt hónapokban, hogy a megállapodás nélküli Brexit valóságos katasztrófához vezethet a szektorban. A Jaguar Land Rover legfrissebb jelzése szerint viszont még abban az esetben is káosz alakulhat ki a határokon, hogyha a tárgyaló feleknek sikerül tető alá hozniuk az egyezséget.

Mindenki kétségbeesetten figyelmeztet a katasztrófára: romba dől Európa egyik legerősebb országának autógyártása

2020. október 24. 17:20 | Szandányi Levente

Mindenki kétségbeesetten figyelmeztet a katasztrófára: romba dől Európa egyik legerősebb országának autógyártása

Az elmúlt napok politikai csatározásai miatt tovább nőtt annak a valószínűsége, hogy az Egyesült Királyság végül megállapodás nélkül zuhan ki az Európai Unióból. Ez természetesen borzasztóan rossz hír az autóipar számára, amelynek szereplői kétségbeesetten igyekeznek még az utolsó pillanatokban is felhívni a politikusok figyelmét arra, mekkora katasztrófát okozhat a megállapodás nélküli Brexit Európa egyik legfontosabb ágazatának, amely már így is rengeteget szenvedett a koronavírus-járvány és az új technológiákra történő átállás miatt.

A szemünk előtt zajlik a katasztrófa: romokban Európa egyik legerősebb országának autógyártása

2020. szeptember 27. 17:20 | Portfolio

A szemünk előtt zajlik a katasztrófa: romokban Európa egyik legerősebb országának autógyártása

A koronavírus váratlan megjelenése és globális terjedése tovább mélyítette a brit autógyártás évek óta tartó válságát. A legfrissebb gyártási statisztikák pedig megerősítették, borzasztóan nehezen megy az újraindulás, a termelés felfuttatása a szigetországban, amelyet a járvány megfékezése érdekében hozott intézkedések, a hazai autóértékesítések összeomlása és a globális kereslet drámai zuhanása is nehezít.

Tényleg megtörtént a katasztrófa: romba dőlt Európa egyik legerősebb országának autógyártása

2020. augusztus 01. 16:00 | Portfolio

Tényleg megtörtént a katasztrófa: romba dőlt Európa egyik legerősebb országának autógyártása

A koronavírus megjelenése és terjedése tovább mélyítette a brit autógyártás évek óta tartó válságát. A járvány megfékezése érdekében hozott szigorú intézkedések után láthatóan borzasztóan nehezen megy az újraindulás, a termelés felfuttatása a szigetországban, amelyet a hazai autóértékesítések összeomlása és a globális kereslet drámai zuhanása is nehezít. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a legfrissebb statisztikák, amelyekből kiderül, 1954 óta nem gyártottak olyan kevés autót a britek az év első hat hónapjában, mint idén.

500 milliárd forintos beruházási igény mutatkozik a versenyszférában

2020. június 05. 07:05 | MTI

500 milliárd forintos beruházási igény mutatkozik a versenyszférában

Bizakodásra adhat okot, hogy van Magyarországon háromezer-ötszáz, többségében hazai tulajdonú vállalkozás, amely együttesen hozzávetőleg 500 milliárd forintot fordítana beruházásokra - mondta a Világgazdaságnak Essősy Zsombor, a MAPI Magyar Fejlesztési Iroda Zrt. vezérigazgatója, a Magyarok a Piacon Klub elnöke.

A Continental és a 3M intelligens infrastruktúra technológiát fejleszt közösen

2019. december 16. 15:10 | Portfolio

A Continental és a 3M intelligens infrastruktúra technológiát fejleszt közösen

A Continental technológiai vállalat együttműködésre lép a 3M-mel annak érdekében, hogy közösen olyan infrastruktúra és jármű közti (I2V) interfészt dolgozzanak ki, amelyek lehetővé teszik az infrastruktúra szempontjából fontos objektumok és technológiák, valamint a járművek technológiái közötti kapcsolat létrehozását.

Itt vannak az újabb katasztrofális adatok: egymás után kapja a pofonokat a brit autógyártás

2019. december 01. 18:16 | Portfolio

Itt vannak az újabb katasztrofális adatok: egymás után kapja a pofonokat a brit autógyártás

Nincs megállás, Nagy-Britanniában 4 százalékkal csökkent az autógyártás októberben, ezzel folytatódott az autóipar lassan két éve tartó, egyre katasztrofálisabbá váló lejtmenete Európa egyik legerősebb országában. A teljes évet vizsgálva még szomorúbb a kép, a megállapodás nélküli Brexit rémképe, valamint a globális autóeladások csökkenése egyaránt komoly nehézségeket okoznak a szektornak.

Az autóipar kétségbeesetten figyelmeztet a katasztrófára: romba dől Európa egyik legerősebb országának autógyártása

2019. november 27. 15:55 | Portfolio

Az autóipar kétségbeesetten figyelmeztet a katasztrófára: romba dől Európa egyik legerősebb országának autógyártása

Az utóbbi időben számos figyelmeztetés érkezett iparági szereplőktől arra vonatkozóan, hogy a megállapodás nélküli Brexit valóságos katasztrófát jelentene az európai autógyártás számára. Ezúttal a brit autógyártók- és kereskedők szövetsége (SMMT) kongatja a vészharangot és igyekszik felhívni a döntéshozók figyelmét arra, hogy megállapodás nélkül drámaian zsugorodhat a brit autógyártás néhány éven belül.

Újabb katasztrofális adatok: romba dől Európa egyik legerősebb országának autóipara

2019. november 02. 11:05 | Portfolio

Újabb katasztrofális adatok: romba dől Európa egyik legerősebb országának autóipara

Nagy-Britanniában közel 4 százalékkal csökkent az autógyártás szeptemberben, ezzel folytatódott az autóipar lassan két éve tartó, egyre katasztrofálisabbá váló lejtmenete Európa egyik legerősebb országában. A teljes évet vizsgálva még szomorúbb a kép, a megállapodás nélküli Brexit rémképe, valamint a globális autóeladások csökkenése egyaránt komoly nehézségeket okoznak a szektornak.

Nevet vált a Continental Powertrain divíziója

2019. október 01. 10:30 | Portfolio

Nevet vált a Continental Powertrain divíziója

A Continental technológiai vállalat korábbi Powertrain divíziója mostantól a Vitesco Technologies név alatt folytatja tevékenységét. A 2019 januárja óta önállóan működő társaság új piaci identitását világszerte körülbelül 50 helyszínen kezdi el ismertetni.

2019. július 15. 09:44 | Portfolio

Taroltak az autóipari beszállítók az EU-pénzeknél, de a jövőjük már nem olyan fényes

Mind az összes kiosztott kapacitásbővítési EU-s forrásnál, mind az egy cég által elnyert pénzeknél triplázódás volt megfigyelhető az előző uniós ciklushoz képest a mostani ciklusban és főként az autóipari, illetve gépipari tevékenységre nyertek sok pénzt a cégek, de az elektromos autózás terjedése komoly fejtörést okoz a magyar autóipari beszállítói körnek - derül ki a Világgazdaság cikkéből.

  • 1
  • 2
Részletes keresés